|
Az írás az I. Puma Rally 2005. május 6 és 8. közötti eseményeit írja
le. Sajnos 2007. szeptember 19-én elhunyt Hegedűs "Gege" Ernő a rally
főszervezője, egykori MiG-29 pilóta, a jelenkori Puma század volt
parancsnoka. Az Ő emlékének szeretném ajánlani az élménybeszámolót.
Első nap:
Az előzetes programnak megfelelően a budaörsi repülőtéren a megnyitó
előtt futott össze a Virtuális Pumák lelkes csapata. Rendezői
minőségünkben neki is láttunk a teendőknek, összeállítottuk a VIP
csomagokat (útvonaltérkép, "A Pumák története" c. könyv, póló). Egyelőre
más dolgunk nem lévén, a regisztráció körül tébláboltunk, végigsétáltunk
a hangáron és megcsodáltuk az összes gépet. Csapatunk hamarosan
kiegészült 59th_Putyinnal, akivel végig jól kijöttünk. Közben
folyamatosan érkeztek a résztvevők gépeiken,
megérkeztek a veteránok, elkezdődött a hivatalos program. Hegedűs "Gege"
Ernő nyitóbeszédét a katonazenekar zárta, majd a briefing után a pilóták
életre keltették gépeiket. Nagy mázlink volt, számunkra
akadt három hely a Li-2-esen. Mi négyen voltunk, nagylelkűen átadtam a
többieknek a lehetőséget, majd legközelebb. Nagyban fényképezgetem a
Kármán Tódorról elnevezett veterán gépet, amikor csörög a telefonom.
Sherrif hívott a gépről, a fotós sehol, még egy percem van odarohanni és
helyet foglalni. Fújt a szél kegyetlenül, ahogy elkezdtem futni,
elrepült a sapkám. Ez még semmi, természetesen a telefont tartó
kezemmel próbáltam elkapni, aminek az lett az eredménye, hogy Mr. Nokia
méterekre repült és nagyot csattant a betonon. Gyorsan összeszedtem a
dolgaimat, majd futás a géphez. Mire odaértem, Fedő nyitotta az ajtót és
tette elém a lépcsőt. Amint letettem a fenekem, már indították is a
motorokat. Rövid gurulás után fel a kék égbe, irány Pécs-Pogány
repülőtere! Gyönyörű hangja volt a Li-2-esnek, és én nagyon boldog
voltam, hogy rajta lehetek! A többi gép közvetlenül mögöttünk szállt
fel, majd hamarosan kötelékbe rendeződtek. Jöttek jobbról és balról is,
sikerült néhány nagyon jó fényképet készítenem. Kb. 30 perc múlva már a
végcél kifutópályájára fordult gépünk, egy nagy sebességű áthúzás,
forduló, kilebegtetés, egy kis döccenés és már lent is voltunk.
A földi csapatok nem voltak ilyen gyorsak, őket a 6-os út akadályozta
leginkább. Szép országunk csak a levegőböl oly kicsi. Vegeta vezetésével
a többiek a városba mentek, egy előadótermet kellett kissé átrendezni.
Amíg odavoltak az urak átviteltechnikát gyakorolni, nekem nem volt más
dolgom mint beszélgetni. Fedőt kérdezgettem a gépéről, megtudtam
tőle, hogy több mint 30000 munkaórába került a Li-2 repülőképessé
tétele, ami nem ment volna egy véletlen nélkül. Fedőt felhívták a
Malévtól, hogy találtak egy csomó iratot, hátha érdekli. A
papírok a teljes Li-2 nagyjavítási dokumentációját tartalmazták.
A Li-2 tankolás után hazaindult. Megérkeztek a katonai buszok, irány a
város. A veteránok és a Puma Rally tiszteletére a város polgármestere
beszédet mondott, majd a légierő katonazenekarának elődását
hallgathattuk meg. Állófogadás, svédasztal. Miután a rendezvény véget
ért, a marcona MiG-29 pilótákkal vállvetve eredeti állapotába hoztuk az
előadótermet. Irány a szálláshely, Harkány. Én nagyon el voltam fáradva,
zuhany után szunya. A többiek még körülnéztek egy kicsit a városban. ;)
Mr. Nokia üzemképes maradt, Sheriff barátom (megbízott századparancsnok)
nem hagyott aludni, felcsörgetett, szeretett volna bejönni a házba. A
hideg kövön nem lett volna könnyű pihennie, beengedtem.
Második nap:
Ébresztő: 7:30-ra volt tervezve, de nem sikerült tartani. A többek nem
bírták nézni, hogy mi még alszunk, hát felzörgettek. Semmi gáz, egy kávé
után irány a reptér, dolgunk van. A Malév által biztosított reggeli majd
a briefing után beindult a hivatalos program. Más dolgunk nem lévén,
felderítettük a repteret, végignéztük a Mi-2 mentőhelikopter indítását
és felszállását, kitoltuk a hangárból repülőprogramban résztvevő
An-2-est. A gépek kigurultak és kis várakozás után felszálltak. Ismét
akadt pár óra szabadidőnk a gépek visszaérkezéséig, bementünk Pécs szép
városába, Putyin megajándékozta magát egy digitális kamerával (ami
később igen jól jött :). Megebédeltünk, Vegeta (a levegő réme)
ránktelefonált, hogy lassan időszerű lenne megjelenni az
állomáshelyünkön, meló! A repülőtérre érkező embereket kellett
terelgetni, jegyet szedni, a kordonra figyelni, ilyesmik. A repülőnap
első résztvevője érkezett meg rövid időn belül, az MH. Mi-8-as
helikopterének képében, a fedélzetén ejtőernyősökkel. Kora délután
szálingóztak vissza a Puma Rally résztvevő gépei, az ejtőernyősök
ugrásokat hajtottak végre a helikopterből és egy An-2-esből, a
Kecskemétről érkezett L-39 Albatros műrepült, végül de nem utolsósorban
Veres Zoli "futott" be piros festésű Extra 300 típusú repülőgépével.
A látogatók számára a légiharcot egy Zlin-142 és egy Morane mutatta be,
a Zlin pilótája Németh Zoli, másodpilótája és operatőre pedig Menyus
volt. (a mázlista). A két gép képességeit kihasználva látványos
manővereket hajtottak végre pilótáik. Miután ismét a földön voltak, a
kukacbombázó An-2 repülése következett, alacsonyrepüléssel,
vízpermetezéssel, szűk fordulókkal. Precíz és látványos repülés volt,
kellett hozzá a főpilóta. Egy nagyobb teljesítményű gép következett, az
Extra 300. Veres Zoli a már szokásosnak mondható magas színvonalú
műrepülését mutatta be, közben lelkesen nyomkodta a gépre szerelt dudát.
:D Leszállása után amíg Zoli dedikált, a gépet őriztük a szeretetteljes,
de mindent megfogni akaró nézöktől. A repülőprogram ezzel véget ért. Az
Extrát eltoltuk a tankolóhelyig és vissza, rövid búcsú, majd Veres Zoli
hazaindult.
A nézők távozása utáni program szerint a hangárparty következett,
bográcsozással, sörözéssel. Az est zárásaként a veteránok közül
Szentiványi János (Sminyu), egykori Puma pilóta szép beszédet mondott.
Későre járt, takarodó.
Harmadik nap:
Számunkra nem akadt több tennivaló, a reptéren gyülekeztünk, reggeli,
majd repülés előtti eligazítás, hiszen a Puma Rally gépeire még repülés
vár (Grosspeterdorf - Wiener Neustadt - Eferding/Raffelding). Kis
csapatunk érzékeny búcsút vett mindenkitől, de főleg a veteránoktól,
Gegétől, és a Puma-század pilótáitól.
Köszönjük ezt az élményt, Mindenkinek.
VO101_Sanyo
a JETfly képei:
http://www.jetfly.hu/rovatok/galeria/fotok/puma_050509/
|
 |
 |
 |
 |
|
Térkép, póló és az
ajándéktárgyak összeállítása |
Gege, Michna Gyuri
(háttal) és Frankó Bandi |
A rally néhány
résztvevő gépe |
balról: Németh
Zoli, Molnár János (Manó) és párja, Lénárt András
(háttal), Vári Gyula |
|
 |
 |
 |
 |
|
A résztvevők
regisztrálása (Manó, Kádár Sanyi) |
Jak 52 tankolás |
A földi személyzet
repülésre készíti elő a Li-2-est. |
Megnyitó
katonazenekarral |
|
 |
 |
 |
 |
|
Gege nyitóbeszéde |
A Li-2 az utasok
felvétele előtt |
Indulunk! |
Már a levegőben |
|
|
|
|
|
|
 |
 |
 |
 |
|
Li-2 pilótafülke |
Gege és párja,
Ilona |
Kísérőink a jobb... |
...és a bal
oldalon |
|
 |
 |
 |
 |
|
Michna Gyuri,
ifjabb Heppes Aladár, Németh Zoli |
Frankó Bandi,
Szentiványi János, Michna Gyuri |
nem csak az idő
volt szép :) |
A Puma film
bemutatója |
|
 |
 |
 |
 |
|
fogadás és svédasztal a pécsi
városházán |
balról: Sanyo,
MMaister, Sheriff, Menyus |
az útvonal
ellenőrzése, kicsit másképp :) |
repülés előtti
eligazítás |
|
|
|
|
|
|
 |
 |
 |
 |
|
Szabó Tibi, Manó
(adminisztrál), Peszeki Zoli |
indulnak a gépek |
a torony munkában |
A rally második
napja kezdetét veszi |
|
 |
|
|
 |
|
 |
 |
|
Pumák egymás között
(Vegeta, Sheriff) |
Az MH. Mi-8-as gépe
érkezik |
Szabó Tibi és Ádám
Joe jegyet szed |
Sheriff "százados"
:) |
|
|
|
|
 |
|
 |
 |
 |
|
Menyus és Németh
Zoli a légiharc bemutató előtt |
az An-2 kukacbombázó
bemutatója |
Veres Zoli az
Extra 300-ban |
...és a földön |
|
|
|
|
|
|
 |
 |
 |
 |
|
Extra 300 tankolás
közben |
Vége a napnak...
(balról: Ádám Joe, Szabó Tibi, Sanyo (háttal), Menyus és
MMaister) |
...de az este még csak most
kezdődik. Németh Zoli a házipálesszel |
Sheriff megkapja az
adagját |
|
 |
 |
 |
|
|
MMaister sem marad
ki |
A "Hungary is on
the list" c. filmünk bemutatója |
video: Két Zlin Z-142 bemutató légiharca az egyik
gépből filmezve. (70.7 MByte)
 |
|
A képeket
VO101_Menyus, VO101_Sheriff, VO101_Sanyo és 59th_Putyin
készítette. |